A dűne egyetlen része a tájnak
A sivatagi fotók között könnyen túlsúlyba kerül a homok. Erős forma, egyszerű háttér, változó fény: érthető, hogy sok kép épül rá. A saját útjaimon viszont egyre inkább azok a részek érdekeltek, amelyek nem fértek bele ebbe az egyetlen látványba.
Jártam olyan folyóvölgyekben és szurdokokban, ahol a tél után még maradt víz. Többnapos gyaloglás során olyan természetes medencékre is bukkantam, amelyekre a megszokott sivatagképből nem számítottam volna. Ez saját megfigyelés bizonyos útvonalakról és időszakokról, nem ígéret arra, hogy egy következő úton is lesz ott fürdésre alkalmas víz.
Tizenegy nap egy málhás szamárral
Egy önálló szaharai gyalogutamon tizenegy napot töltöttem egy málhás szamárral. Yiddirnek neveztem el. Az utólagos beszámolómban körülbelül 160 kilométert írtam össze, a legeltetésekkel és a fotózás miatti bolyongással együtt.
Az út menetét az állattal való együttműködés is alakította. A vízen átkelés és a süppedős dűnék helyenként megállították. Az ilyen helyzetekben nem lehetett pusztán a fejben elkészített tervet követni. Az adott akadályt kellett megoldani, és közben arra is figyelni, hogyan halad velem az állat.
Egy saját útból nem lesz automatikusan csoportprogram
A személyes gyalogút tapasztalata segít útvonalat tervezni, de egy csoportos sivatagi túrát külön kell megszervezni. A helyi kísérők, a szakács, az élelem, a víz, a poggyász és a táborozás rendje mind része a feladatnak.
A Nomádok nyomában program ezért külön útleírással és egyeztetéssel működik. A régi beszámolóban szereplő medencék vagy a szamaras út egyéni megoldásai nem válnak ettől a meghirdetett program vállalt részeivé.