Ki vigyáz a könyvekre? Chinguetti családi könyvtárai

Egy régi kéziratnál könnyű az évszázadokat számolni. Engem most jobban érdekel, ki nyitja ki holnap a szekrényt. Chinguetti híres könyvtáraiban ugyanis a könyvek gondozása családokhoz kötődik. A gyűjtemény továbbadásával feladat is jár, miközben a következő nemzedéknek lehet egészen más terve az életével.

A mauritániai város könyvtárainak fennmaradásához ezért a családi kötődés mellett javítható tető, megfelelő tárolás, szakmai segítség és olyan emberek kellenek, akiknek belefér az életükbe ez a munka. Aki látogatóként érkezik, ezekből a családokból és gyűjteményekből ismerhet meg valamennyit. Érdemes előre egyeztetnie, melyik könyvtár fogadja, milyen nyelven tudnak beszélgetni, és mit mutathatnak meg neki.

A könyvek is utaztak

Chinguetti Mauritánia északi részén, az Adrar térségében fekszik. Óvárosa Ouadane, Tichitt és Oualata történeti településeivel együtt 1996 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A négy város a Szaharát átszelő kereskedelem és az iszlám tudományosság fontos központja volt. A világörökségi helyszínhez az épületek, az utcák és a településszerkezet is hozzátartozik; a cím nem minden egyes családi kézirat külön minősítése.

A könyvtárak történetét félreviszi, ha kizárólag egy elzárt sivatagi menedéket képzelünk magunk elé. A karavánutakon kereskedők, zarándokok és tudósok közlekedtek. Kéziratokat írtak, másoltak, vittek magukkal, adtak el és vásároltak. A tudásnak is volt útvonala, és az iratok felhalmozódása ezekhez a kapcsolatokhoz kötődött.

Az UNESCO felsorolásában vallási szövegek mellett kereskedelmi okiratok, matematikai munkák és költemények is szerepelnek. Ez segít elképzelni, mitől fontos egy ilyen gyűjtemény. Egy régi irat a tudományos érdeklődésen túl a helyi élet valamelyik ügyéhez is kapcsolódhatott. Attól, hogy ma üveg mögött látjuk, nem feltétlenül dísztárgynak készült.

Egy családi könyvtár ajtajában

A gyűjtemények történeti őrzési helyei családi házak voltak. A restaurálásukról szóló szakmai tanulmány a Habott, Hamoni és Wanane könyvtárakat is bemutatja: külön helyeket, külön családi örökségeket. A „chinguetti könyvtár” kifejezés mögött tehát több ajtó van.

Ebből látogatóként is más helyzet következik, mint amikor egy nagy múzeum pénztáránál állunk sorban. Az elérhető bemutatás attól is függ, kit tudunk felkeresni, mennyi ideje van, és hogyan tudunk vele szót érteni. Nem sokat segít a világ legszebb kézirata, ha közben semmit nem értünk abból, amit a gondozója elmond róla.

Egy 2024-es utazói beszámoló szerzője, Hamish érdekesnek találta a könyvtárakat, de a bemutatást sietősnek és csak franciául követhetőnek írta le. Ez az ő tapasztalata, nem minden látogatás menetrendje. Arra viszont jó figyelmeztetés, hogy a „könyvtárlátogatás” önmagában még kevés programleírás. Én azt is szeretném tudni, mire jut idő odabent: megmutatnak néhány lapot, vagy megérthetünk valamit egy konkrét könyv történetéből is?

A tető ugyanúgy része a feladatnak

A megőrzésről könnyű rögtön a törékeny lapokra gondolni. Pedig fölöttük tető van. A Terrachidia szervezet a 2020 januárjára befejezett munkáiban könyvtárépületeket állított helyre helyi anyagokkal és mesterekkel. Kőfalakat, földvakolatot, fa tetőszerkezeteket és vízelvezetést javítottak.

A sivatag szó mellett talán furcsán hat a vízelvezetés. Az UNESCO azonban a hőséget és a rovarokat a hirtelen áradásokkal együtt említi a dokumentumokat veszélyeztető tényezők között. A száraz táj nem jelenti azt, hogy a vizet ki lehet hagyni a tervezésből.

A restaurátorok tanulmányában repedt tetőszigetelés, károsodott gerenda és beázás is szerepel. A munkának ez a része kevésbé látványos egy kinyitott kéziratnál, mégis alapvető. Hiába kap jó tárolódobozt a könyv, ha az épület közben nem védi megfelelően.

Ezért a gyűjtemény állapota és a ház állapota összetartozik. A tetőjavítás nem régészeti díszletépítés: használatban tart egy helyet, ahol a könyvekkel foglalkozni lehet. A falak, a vízkivezetés és a faanyag karbantartása rendszeres feladat marad egy helyreállítás után is.

A családok mellett szakemberek is dolgoznak

A magányos könyvőr képe erős. Csak nem fér bele minden, ami Chinguettiben a kéziratok körül történt.

Az IFLA 2020 novemberében olyan szakmai előadást hirdetett meg, amely a chinguetti kéziratfeldolgozó és állományvédelmi laboratórium munkáját mutatta be. Az előadó a laboratórium vezetője, Al-Mustafa Muhammad Salih volt. A program helyi szakmai intézményt és helyi tudást nevezett meg. Ezt fontos mellétenni azoknak a történeteknek, amelyekben csak egy idős ember és a közeledő homok marad.

Az UNESCO 2024-ben újabb védelmi programot indított. A helyszíni szükségletfelmérésben a könyvtárakat gondozó családok és mauritániai intézmények is részt vettek. Tárolási eszközökről, képzésről és a könyvtárak jelentőségének megismertetéséről egyeztettek. A program elindítása nem bizonyítja, hogy azóta minden feladatot megoldottak; azt viszont igen, hogy a megőrzés több szereplő közös ügye.

Van régebbi, egészen kézzelfogható példa is. A Terre Solidali és partnerei 2006–2008-as projektje arab és francia nyelvű katalógust adott ki az Ahel Habott gyűjteményéről, és gyermekkönyvtárat hozott létre Chinguettiben. A projekt beszámolója ezt korabeli eredményként rögzíti, nem a mai működését igazolja.

A katalógus és a gyermekkönyvtár két külön kérdésre válaszol. Az egyikből kiderülhet, milyen művek vannak a polcokon. A másik teret adhat annak, hogy a könyv a helyben élő gyereknek is használható dolog legyen. Egy látogató néhány óra alatt megfordul a városban; a helyi olvasónak más kapcsolata lehet ugyanazzal a hellyel.

Az örökösnek lehet más terve

Kang-Chun Cheng The Dialban megjelent riportjában Mohammed Abdullah Ould Gholam Habott a családjában öröklődő könyvtár gondozójaként szerepel. A szerző arról is ír, hogy a riport idején két fia nem kötelezte el magát a feladat átvételére. Ez egy adott család nyitott kérdése. Nem bizonyítja, hogy Chinguetti fiataljai általában elfordultak a saját örökségüktől.

Nekem éppen ez a nyitottság a fontos a történetben. A könyvek jelentősége nem vitatja el az örökös jogát ahhoz, hogy más munkát keressen, tanuljon vagy máshol éljen. Az elköteleződését sem lehet pusztán a rokonságából levezetni. Kívülről könnyű azt kívánni, hogy maradjon minden a helyén. Abból még nem derül ki, ki végzi majd a munkát.

Nem lenne tisztességes a fiúk helyett eldönteni, mit kellene választaniuk. A kérdés inkább az, milyen feltételek között lehet ezt a feladatot vállalni. Mennyi időt igényel? Miből lehet mellette megélni? Ki segít, ha egy állományvédelmi probléma meghaladja a család lehetőségeit? Ezekre egy örökségről szóló lelkes mondat nem ad választ.

A külső segítség értelmét is ezen mérném. Ad-e használható eszközt, tudást, kapcsolatot, vagy csak újabb elvárást tesz a gondozó vállára? A családi kötődés sokat jelenthet, de nem érdemes úgy számolni vele, mintha korlátlan munkaidőt és biztos utódlást jelentene.

Mit egyeztess, mielőtt odamész?

Ha Chinguetti könyvtárai miatt is utazol Mauritániába, előre nevezzétek meg a felkeresni tervezett gyűjteményt a helyi vezetővel vagy a szállásadóval. Kérdezz rá, hogy az adott napon fogadnak-e, ki tartja a bemutatást, és milyen nyelven. Ha tolmácsolás kell, azt is érdemes előre megszervezni. Egy régi beszámolóból átvett nyitvatartásra vagy belépődíjra nem építenék.

Fotózás előtt kérj engedélyt a gondozótól, és beszéljétek meg külön, készülhet-e kép a helyiségről, az emberekről és a kéziratokról. A bemutatott könyvet ne vedd automatikusan kézbe. Hagyd, hogy a gondozó határozza meg, mit és hogyan mutat meg; a vaku használatát se tekintsd alapértelmezettnek. Ezek látogatói ajánlások, nem valamennyi könyvtár egységes szabályzata.

A képaláíráshoz is érdemes kérdezni. Melyik gyűjteményben vagyunk? Mi a bemutatott mű címe vagy témája? A kézirat korát ismerik, vagy a benne másolt szöveg szerzőjének koráról beszélünk? A kettő könnyen összecsúszik. Egy újabb másolat is őrizhet jóval régebbi művet.

Én inkább kevesebb könyvről hallanék többet. Ki gyűjtötte, mire használták, hogyan tartják számon? Ha a bemutató végén marad idő, azt is megkérdezném, min dolgoznak most a könyvtárban.